4.rész

Az ablakokat sarkig kinyitottam és engedtem,hogy had jöjjön be a friss levegő.Kipakoltam mindent,amit a boltban vásároltam,bezártam az ablakokat,majd zuhanyozni indultam...

Nagyon meleg volt kinn,ezért frissítő érzés volt a hideg zuhany alatt állni.Nem tudtam másra gondolni,csak arra,hogy mennyire várom már az estét.Nem tudom megmondani,hogy pontosan miért...persze benne van,hogy ismét látom Petit,már nagyon hiányzott.Hihetetlen,hogy annyi év után itt találkozunk.Már tudom,hogy életem egyik legjobb döntése volt az,hogy ideköltöztem.Szerettem a szüleimmel élni,de most végre megtapasztalhatom,hogy milyen,ha önállóan élek.Sosem voltam egy félős típus,persze én is volt,hogy megijedtem bizonyos helyzetekben.Nagy segítségemre lesz Peti és most már biztos vagyok benne,hogy Olivér is.Nagyon kedves fiú.Már az elején is nagyon kedvesnek tűnt.Árad belőle a nyugalom és a jókedv,amitől én is rögtön jobban érzem magam.Megmostam a hajamat és kiszálltam a zuhanyzóból.A testem köré csavartam egy törülközőt,és hagytam,hogy vizes hajam a vállamat érje.Kiléptem a fürdőszobából és a galériára siettem.A szekrényem elé állva hosszasan nézelődtem,hogy mit is vegyek fel.Nem tudtam,hogy mit kéne felvennem.Elvégre ez nem egy hivatalos nagy vacsora,hanem csak felugrom megismerkedni a fiukkal.Egy haveri vacsi.Tehát semmi hatalmas ruhakollekcióra nem lesz szükségem.Végül ,,minden mindegy" alapon egy koptatott farmert,egy mickey egeres pólót húztam magamra,és beleléptem egy mamuszba...így nem fogok olyannak tűnni,akit nem érdekel,hogy meghívták magukhoz,de nem is fogják rólam azt gondolni a fiúk,hogy egy ötcsillagos étterembe készültem.A hajam időközben nagyjából megszáradt,mert a szellőztetés ellenére fülledt meleg volt a lakásban.Ilyenkor nem zavart,mert minden vágyam volt,hogy végre meleg legyen.Inkább este volt problémám,amikor nem tudtam elaludni.A hajamat ,,lófarokba" kötöttem és tettem fel egy kis alapozót meg szempillaspirált.Szoktam magamat sminkelni,de mindig ahhoz megfelelően,hogy éppen hova megyek.Alapozó és a szempillaspirál mindig van rajtam.Leszaladtam a konyhába,hogy egyek egy kis csokit(Istenem,de jó,hogy bevásároltam!).Már beleharaptam volna a finomságba,amikor megszólalt a telefonom.Csak tudnám,hogy hova tettem.A hang irányába futottam és hosszas küzdelem után(beakadt a táskám cipzárja,alig tudtam kihalászni),meg sem nézve,hogy ki hív,felkaptam a telefont.
-Haló?
-Szia Ninám.Na mizujs?Milyen az új lakás?-még alig egy napja,hogy eljöttem és anya eddig bírta.Elmosolyodtam és beszélgetni kezdtem vele.
-Szia Anya.Minden a legnagyobb rendben.A lakásom gyönyörű...képzeld el,ki lakik eggyel fölöttem...Szikszai Peti...-már vártam volna,hogy anya is örüljön egy kicsit,de nem hallottam a hangját.-Anya?Itt vagy?
-Persze kincsem,csak próbálok rájönni,hogy ki az a Peti...rémlik valami..de segítenél?
-Jajj anya!Ne csináld már!A régi szomszédunk...azt ne mondd,hogy nem emlékszel!-nagyon döbbent voltam,mert nagyon jóban voltam Petivel és ezt anya is nagyon jól tudta...hogy felejthette el?
-Tényleg!Nem is értem,hogy miért nem jutott eszembe.Mondd meg neki,hogy üdvözlöm.-egy apró kacajt hallottam.Anyának is hihetetlen lehetett,hogy elfelejtette.
-Rendben,mindenképpen átadom.De most le kell tennem,mert megyek fel hozzájuk.Bemutat a haverjainak.
-Okés kicsim,érezd jól magad!És óvatosan az ivással!-felnevettem anya oktató szavain.Tudta,hogy nem igazán iszom,bár előfordult már,de sosem rúgtam még be igazán.Attól,hogy elköltöztem ez nem változott meg.Elköszöntem anyutól,majd a telefont a zsebembe süllyesztettem.Kivettem a hűtőből egy ivólevet(mégse menjek már üres kézzel!)és kiléptem az ajtón.Kulccsal a kezembe mentem fel a lépcsőn és becsöngettem.Pár másodperc múlva nyílt is az ajtó és hatalmas vigyorral fogadott Olivér.
-Nina!Örülök,hogy megérkeztél!Gyere csak beljebb,már mindenki bent van.-a kezébe adtam az ivólevet,és közben köszönés képen átöleltük egymást...hihetetlen,hogy milyen közvetlenek vagyunk egymással.Nem vagyok egy zárkózott típus,de nem szoktam csak úgy embereket ölelgetni.Hát...most már mégis csak.

Átléptem a küszöböt,és a kanapén még három hatalmas mosolyú emberke ült.Vajon mindig ilyen jókedvűek?Észrevettem,hogy tegnap óta én is sokat mosolygok.Biztosan a fiúk hatására,mert nekik mindig letörölhetetlen jókedv ül az arcukon.
-Sziasztok!-egy hangos köszönéssel köszöntem mindenkinek,majd Peti felpattan és szorosan megölelt.
-Ya Ou,Bence,ő is a régi-új szomszédom,Nina.Nina,ők itt Ya Ou és Bence,a bandatársak.-Peti eljátszotta a jó házigazda szerepét és bemutatott a fiúknak.
-Nagyon örülünk.-Bence szólalt meg először,és máris nagyon szimpatikus lett ő is.
-Én is.
-Gyere ülj le közén...pont egy beszélgetés közepén járunk,talán segíthetnél.
Lehuppantam a fotelbe és kíváncsian pillantottam feléjük.
-Szóval...-kezdte Ya Ou-arról lenne szó,hogy fellépnénk a helyi kávézóban.És a csapat egyik fele jó ötletnek tartja,a másik meg nem.Vagyis inkább a csapat másik fele egy kicsit korainak.
Peti folytatta.
-Én igazából szívesen mennék,csak nem tudom,hogy itt van-e már az ideje.Bízom magunkban,ne értsétek félre.Én csak...nem tudom,hogy itt van-e az ideje.
-Hát,mutassátok meg,hogy mit tudtok.-négy kíváncsi szempár fordult felém.-Na...ne nézzetek már így!Mutassátok meg,hogy mit tudtok.Én meghallgatom és aztán elmondom.És megmondom az igazat,mert ha nem,akkor egy egész kávézó előtt égetnétek le magatokat.Ezt meg én sem akarom.Szóval,megmondom őszintén,hogy milyen.
-Hé,Sziki!Kezdem érteni,hogy miért bírod annyira ezt a csajt!-nevetett fel Bence.Hangosan felkacagtam,majd mind az öten elindultunk az emeltre.Gyönyörű ház volt ez is.Jóval nagyobb,mint az enyém.Az emeleten volt egy folyosó,ahonnan jobbról-balról ajtók nyíltak.Gondolom,hogy fürdőszoba és hálószobák.A folyosó végén pedig egy nagyobb tér,ahol hangszerek sorakoztak.Semmi kétség...biztos voltam benne,hogy ha most beszakadna alattunk a padló,akkor az én galériámra érkeznénk...de azért ne próbáljuk ki.
-Na jó!Akkor én leülök ide erre a párnára,ti pedig élő szerenádot adtok nekem.-a fiúk felnevettek,én helyet foglaltam,ők pedig a hangszereikhez mentek.Egy számomra ismeretlen dallal kezdtek,de biztos voltam benne,hogy mérföldekkel jobb az eredetinél.Az első pár másodpercben még csak a szemem dülledt ki a meglepettségtől,majd később már az állam is le akart esni.A fiúk istenien nyomták.Próbáltam nem úgy nézni rájuk,mintha egy hal lennék,de őszintén nehezemre esett.Nagyon tetszett.Befejezték a számot és mind a négyen csukva tartották egy pillanatig a szemüket.Nem tudtam,hogy mit mondjak nekik.Fogalmam sem volt ,hogy mit mondjak.Olyan helyzetbe kerültem,amikor a szó szoros értelmében elállt a szavam.
-Na?Milyen volt?-törte meg a csendet Olivér.
-Őszintén nem tudom,hogy mit mondjak.Nem akarlak titeket fényezni,mert a végén még elszálltok...-halk kuncogás-de az igazság az,hogy nagyon rég hallottam már ilyen jót.
Mind a négy fiú szeme felragyogott.
-Most komolyan mondod?-kérdezte döbbenten Bence.Biztosan gondolta,hogy jók,de nem merte hangosan kimondani...egyikőjük sem merte hangosan kimondani,az igazat.Ők nagyon jók!
-A lehető legkomolyabban.Nem azért énekeltetek,hogy nagyzoljatok.Azért énekeltek,mert szerettek énekelni,és ez nagyon látszik rajtatok.Egymással is nagyon tisztességesek vagytok és szeretitek egymást,ezért vagytok olyan jók.-örültem,hogy én mondhatom el ezt nekik,mert láttam rajtuk,hogy ők is ezt gondolják,csak szerénységből nem mondják ki.-Ja...és ha nem mentek el a kávézóba fellépni,akkor én ráncigállak el titeket!-mind a négyen felnevettek,majd cinkosul összenéztek és felém rohantak.Felrántottak a földről(persze,gondosan ügyelve arra,hogy nehogy megsérüljek)és megöleltek.Ez egy hatalmas ölelés volt és örültem neki,hogy én állhatok ott köztük és nem valaki más.Annyi energia,jókedv és szeretet van bennük,hogy engem is feltöltenek.
-Na indulás kajálni,mert kihűl az a finomság amit kotyvasztottam.-Olivér szavára mindannyian elmosolyodtunk.
-Vacsi után,pedig indulhat a maratoni filmezés..Nina,ugye csatlakozol?-kérdezte Ya Ou.
-Örömmel.Már alig várom!
Elindultunk lefelé,de valaki a karomnál fogva hátrarántott.Nagyon jól esett,ahogyan megfogta a csuklómat.Melegség öntött el,és akaratlanul is elmosolyodtam.Ahogy hátranéztem,Olivért pillantottam meg.
-Köszönöm szépen Nina,a banda nevében,hogy ezt mondtad.Kimondtad azt,amit mi nem mondtunk volna ki,és segítettél,hogy biztosak legyünk magunkban.-nagyon közel álltunk egymáshoz,és bár suttogta a szavakat,én mégis tisztán hallottam mindent.
-Ne köszönd meg!Örülök neki,hogy én hallhattam ezt a számot,és,hogy én mondhattam el ezt nektek először...mert biztos vagyok benne,hogy ezt még sokszor fogjátok hallani.-felnéztem rá,és elmosolyodtam.A derekamnál fogva felemelt,arcát így a nyakamba fúrva,én pedig átöleltem a nyakát.Egy puszit nyomott a homlokomra,majd még egyszer magához ölelt és letett a földre.Egyátalán nem volt kínos egyikünknek sem.Biztos voltam benne,hogy már barátunk vagyunk.És láttam rajta,hogy ő is pontosan ezt gondolja...

Megérkeztem a következő résszel,remélem tetszeni fog...ha igen,akkor mindenképpen írj megjegyzést,hogy tudjam,hogy van értelme folytatni! :) És még egyszer nagyon boldog mosolynapot kívánok minden Wayer (és nem Wayer)tesónak! <3
~Réka