10.rész

Sziasztok!Remélem tetszett az előző rész,köszönöm annak aki olvassa,de arra kérek mindenkit,hogy írjon megjegyzést!Köszönöm annak aki ír,igazán jól esik,igyekszem nem csalódást okozni!
~Réka

Te már a mi barátunk vagy,és szerves része vagy az életünknek!-a hirtelen meghatottságtól majdnem elbőgtem magamat,de inkább csak szorosan megöleltem a fiúkat,és együtt indultunk ki a kórházból..

Megbeszéltük a fiúkkal,hogy amíg én Olival beszélek,addig ők elmennek egy kávézóba,és majd csörgöm,ha jöhetnek,vagy talán mi is csatlakozunk majd.Nagyon reméltem,hogy szőke barátom nem haragszik rám,és fog velem beszélni.Nem tudtam,hogy pontosan mi lehet a baja,mert nem is volt időnk beszélni.A fiúkkal kettéváltunk,én elindultam hazafelé.Útközben nagyon megnyugtatott a már hűvös levegő(ki kell nyitnom otthon az ablakokat),felfrissített.Nem volt olyan hosszú az út,de nekem rengeteg variáció lezajlott az agyamban,hogy mi is történhet majd.Beütöttem a helyes kódot,és felindultam az emeletre.Kopogtattam az ajtón,de senki sem nyitotta ki,ezért lenyomtam a kilincset.Nyitva volt az ajtó.Beléptem rajta,lehúztam a szandimat,és mivel senkit sem találtam a földszinten,elindultam felfelé.Oli szobája előtt megálltam,kettőt kopogtam,és miután nem érkezett válasz,benyitottam.A szőkeség az ágyán feküdt,háttal az ajtónak,és fülében fülhallgató volt,ezért nem vette észre,hogy bementem.Óvatosan odamentem az ágyához,majd hátulról átöleltem,kezemet átfogtam a derekán.Érintésemtől összerezzent,biztosan megijesztettem,de rájöhetett,hogy én vagyok,mert rögtön meg is nyugodott.Vett egy mély lélegzetet,kirántotta a füléből  a fülest és felém fordult.Felültem az ágyon,majd ő is ezt tette.Szemében borzalmasan nagy szomorúságot fedeztem fel,és a mindig vigyorgó Olivérből,most egy nagyon nagyon bánatos Olivér lett,ami még engem is elszomorított.
-Tudod,nagyon nagy felelőtlenség nyitott házban zenét hallgatni.Ki is rabolhattalak volna.-néztem rá komolyan.Szeme felcsillant,de nem nevetett fel,pedig egy normális helyzetben biztosan azt tette volna.Láttam,hogy nem válaszol,ezért folytattam.-Mi történt Olivér?Megbántottalak valamivel?-kérdeztem tőle.Hitetlenül megrázta a fejét,majd rám nézett.
-Te engem?Én hagytalak ott,amikor a legnagyobb szükséged lett volna egy barátra!Ott hagytalak,és inkább hívtam a fúkat,mert egyedül túl gyenge voltam!Akkor lett volna rám a legnagyobb szükséged,és én csak elmentem.és még te kérdezed,hogy megbántottál-e valamivel?Csodálkozom,hogy egyátalán idejöttél és még beszélsz velem!-hirtelen érintettek szavai.Nem gondoltam volna,hogy ő így látja a helyzetet.Én nem haragudtam rá.
-Miért mentél el?-megbánás tükröződött szemeiben.Nagyon bánta,hogy ott hagyott engem,ezt láttam rajta.
-Mert nem bírtam nézni ahogyan sírsz.Egy egoista vagyok!Csak azt néztem,hogy velem mi van.Nem tudtam azt nézni,hogy veled mi lehet,én csak gyenge voltam ahhoz,hogy elviseljem azt,hogy sírsz.-úgy mondta ki a szavakat,mintha halálos ítéletet kéne rá szabnom,akkora bűnt követett el.De ez nem így volt.
-Olivér!Nézzél rám!-szólítottam fel,mert eddig csak lopva pillantott rám,de nem igazán nézett a szemembe.-Nem hibáztatlak azért,mert elmentél.Hallod?Nem beszéltem veled,mert meg voltam ijedve.Aztán kiderült,hogy nem akkorák anya sérülései,mint ahogyan azt hitték.És tudom,hogy igazi barátom vagy,mert megrémített az téged,hogy sírni látsz.Fájt neked az,hogy szomorú vagyok,és ez nagyon jól esik nekem.És nem hagytál egyedül,mert odahívtad a fiúkat,akik öntöttek belém egy kis lelket,hogy aztán eljöjjek ide,és segítsek neked is újra jókedvűnek lenni!Sosem haragudtam rád,és nem is fogok!Meg sem fordult a fejemben!Hálás vagyok azért,mert addig ott voltál velem,és nem hagytál magamra.Köszönöm!-megkönnyebbülten nézett rám,nagyon meglepték szavaim.Nem is tudom,hogyan gondolhatta azt akár egy pillanatig is,hogy én haragszom rá!Én nem tudok rá haragudni!Felpattant az ágyról,felkapott engem is,majd felemelt,és hosszasan megölelt.
-Sajnálom!Mindennél jobban sajnálom!-nézett a szemembe.Kezeim közé fogtam az arcát,és belenéztem a szemeibe.
-Nem kell sajnálnod!Minden rendben van velük is,veled is!És nekem csak ez számít!-halkan suttogtam a szavakat,de ő tisztán értette őket.Még szorosabban ölelt magához,majd letett a földre.
-Hol vannak a fiúk?-kérdezte tőlem.
-Egy kávézóba mentek,amíg én eljöttem ide.Küldök egy üzit Szikinek,hogy jöhetnek.-néztem rá mosolyogva.-De én szerintem megyek.Most,hogy minden rendben van,szeretnék lezuhanyozni végre.-aprót bólintott,majd lekísért,én pedig elindultam a lakásom felé.Az ajtón belépve sarkig kinyitottam az ablakokat,felszaladtam az emeltre,levettem a ruhámat,egy törülközőt csavartam magam köré,és leszaladtam a fürdőszobába.Langyos vízzel lezuhanyoztam,megmostam a hajamat(az idegességtől ezerszer leizzadtam),majd kiléptem a fürdőből.Újból felmentem az emeltre,és felvettem egy rövidnadrágot és egy pántos felsőt,ami pizsamának szolgált.Éppen indultam volna le,hogy keresek valami ennivalót,amikor megszólalt a telefonom.Miri volt az.
-Szia Drága!-köszöntöttem kedvesen.
-Ó Istenem Nina!Hogy van anyukád?Most hallottam a hírt...minden rendben van?-olyan ijedt volt a hangja,hogy félő volt,hogy a végén még elájul.
-Nyugodj meg Miri!A sérülései nem voltak olyan súlyosak,mint ahogyan azt az első pillanatban gondolták.A keze eltört,a feje be van kötve,de felépül.Apa bent maradt vele,minden rendben lesz!
-Ohh hála égnek!Nagyon aggódtam!Hogy vagy drágám?-kérdezte,és hallottam a hangján,hogy kezdett megnyugodni.
-Már minden rendben!-mosolyogva beszéltem.Nagyon boldog voltam,mert tudom,hogy minden rendben lesz.És ez a legjobb érzés a világon!-És milyen az egyetem?Mesélj egy kicsit!
-Nagyon nagyon tetszik!Imádom!Mindenki nagyon kedves,a szobatársaimmal nagyon jóo kijövök...már csak te hiányzol nagyon! 
-Nekem is hiányzol Miri!Olyan nehéz,hogy nem vagy itt...
-Igen...kedvesek az itteni lányok,de azért nem te vagy.-Miri nevét kiabálták a háttérben,ezek után elköszönt.Már nagyon várom,hogy tudjunk skypolni,mert nagyon hiányzik!Fájdalmasan felkordult a gyomrom,ezért lesétáltam a konyhába és melegszendvicset csináltam.Főztem egy kis teát,és amíg hűlt a vacsim,addig leellenőriztem minden ablakot,hogy be van-e zàrva.Megettem az ennivalót,elmosogattam,megmostam a fogamat,majd a bögrémmel együtt felvánszorogtam a galériára.Bebújtam az ágyba,és nagyon úgy gondoltam,hogy fáradt vagyok,mégsem sikerült elaludnom.Forgolódtam,és kibámultam az ablakon,majd ittam egy kis teát,de semmi sem segített.A nagy szenvedésem közepette levertem az asztalon lévő álló órát,ami hangos csörömpöléssel ért földet,majd darabokra tört.Kelletlenül felálltam elkezdtem a kezemmel felszedegetni a szilánkokat.Egy kicsi darabka beleállt a kezembe,de szerencsére nem történt nagy baj.Az óra darabkaival indultam le,hogy kidobjam a kukába,de akkor kopogtattak.
-Egy pillanat!-kiabálltam el magamat,majd a kukához szaladtam.Az ajtóhoz igyekeztem,kitártam,es Olivér állt az ajtóban.
-Mit csinàlsz?Olyan hangosan zörögsz,hogy nem tudok aludni.-bár próbált komoly maradni,a szemén láttam,hogy csak viccel.
-Minden rendben,csak nem tudtam aludni,forgolódtam és levertem valamit.-hirtelen felnevetett,majd amikor meglátta,hogy vérzik egy kisit a kezem,elkomolyodott,belépett a házba és a csuklómnál megragadva elindult a fürdő felé.
-Nem is tudom,hogy miért vagy ennyire figyelmetlen!Nagyobb dolog is történhetett volna!Szerencséd,hogy ezzel még én is megbírkózom.Van egy szemöldök csipeszed?-szó nélkül felálltam,és a kezébe adtam a kis fémtárgyat.Pár üvegdarabka volt a kezemben,ezt gondosan kiszedegette,leöntötte alkohollal,majd sebtapaszt tett a tenyeremte.Nagyon figyelmes dolog volt tőle,és jól esett,hogy ennyire törődik velem! 
Ui.:Nagyon köszönöm a türelmet!Meghoztam a következő részt,és garantálom,hogy nem kell sokat várnotok az ezt követőre!Jò éjszakát!! ♥
~Réka