13.rész

Már bármelyik percben itt lehetnek a fiúk,ideje lenne Mirinek is felkelni...

Amit elindultam volna felkelteni Mirit,kopogni kezdtek az ajtón.Úgy tűnik,hogy kap még pár perc alvást barátnőm.Az ajtóhoz siettem,és beengedtem a barátaimat.

-Sziasztok!Már nagyon nagyon vártalak titeket!-széles mosollyal fogattam őket,majd beinvitáltam a házba.

-Gyere már ide,te kis hülye!-Sziki szélesre tárta a karját,én meg a szó szoros értelmében a nyakába ugrottam.El sem tudom mondani,hogy milyen sokat jelent nekem az,hogy itt van...itt van a fiú,aki tinikoromban bátyám helyett bátyám volt.-Hú,de finom illatok vannak itt!Olivér főzött?-mind a három fiú kíváncsi tekintettel fordult felém.

-Most komolyan azt gondoljátok,hogy én nem lennék képes finomat főzni?Kezdtek komolyan megsérteni...de komolyan...amúgy igen,nagy részben ő főzött.

-Ez nem igaz...csak segítettem.-Olivér is megjelent,így kezdtünk egy kicsit szűkösen lenni.

-Hé fiúk...mi lenne,ha átköltöznénk a nappaliba?Már alig kapok levegőt.

-Okés,költözzünk.-Ya Ou furcsán nézett rám,szóval sejtettem,hogy valami készül,és a kijelentése után,már szinte biztos voltam benne.Bencével összenéztek,majd hirtelen már talaj sem volt a talpam alatt.Bence megfogta a lábaimat,Ya Ou meg a karjaimat,és a levegőben ,,repülve" hurcoltak át a nappaliba.Sziki megjelent a kezében egy üveg pezsgővel,és énekelni kezdték a ,,Boldog szülinapot" című dalocskát,négy szólamban.A lélegzetem is elállt.Részben azért,mert gyönyörűen énekeltek,másrészről meg azért,mert nem gondoltam volna,hogy tudják,hogy mikor van a szülinapom,de Sziki pillantása mindent elárult.Ő volt,ő jegyezte meg,és ő szólt a fiúknak.Olivért egy pillanatra szem elől tévesztettem,és amikor újra megláttam,akkor egy torta volt a kezében,és minden bizonnyal húsz gyertya volt rajta,bár megszámolni nem nagyon tudtam,mert a könnyektől nem láttam semmit.Igen,sírtam.Annyira édesek voltak.A dal végén letettek a kanapéra,Sziki meg kinyitotta a pezsgőt,ami persze pont úgy sikerült neki,hogy a fele rám csapódott szóval úsztam a piában.Felvisítottam,majd mindenki felröhögött.Nagyon boldog voltam,sírtam és nevettem egyszerre.A nagy hangoskodás miatt Miri is lesétált a földszintre,kezében egy becsomagolt ajándék.Szóval akkor ő sem felejtette el.Ott ültem a kanapén,és nem bírtam abbahagyni a sírást.Körbeálltak a barátaim,majd miután még mindig nem tudtam megszólalni,Sziki odaült mellém,és átkarolt.
-Boldog szülinapot Manó!-a becenév hallatán mosolyognom kellett.Kb.hét év van közöttünk,ezért amikor szomszédok voltunk,akkor is mindig így hívott.Felé fordultam,szorosan megöleltem,és úgy könnyeztem tovább.Ya Ou mellém ült,Bence meg elém guggolt.Próbáltak megnyugtatni,mert az egyszerű pityergésből,konkrét zokogás lett.Szegények nem tudták,hogy most pontosan miért sírok.Igazából nem akartam sírni,nagyon beakartam fejezni.De sajnos nem ment.Eszembe jutottak a régi emlékek.Volt egy ikertesóm,bár erről szerintem senki sem tud.Én is csak véletlenül tudtam meg,amikor láttam egy babakori képet.A szüleim nem mondták senkinek,csak a család tudta.Amikor megszülettünk,akkor ő elkapott egy betegséget,és két nap után meghalt.Nem ismertem,de eszembe szokott jutni.Vajon mi lenne,ha most itt lenne velem?Neki is ilyen jó barátai lennének,mint nekem?Még Mirinek sem mondtam el ezt a ,,titkot".Nem azért,mert nem bízom benne,hanem azért mert nem akartam erről beszélni.Olivér,mintha csak megérezte volna,hogy baj van odajött,és szomorúan nézett rám.A többiek is gondolhatták,hogy most ő akar megnyugtatni,ezért Bence egy kicsit arrébb guggolt,és helyet engedett Olivérnek.Ő sem tudhatta,hogy mi a bajom,de valamiért megérezte,hogy a végére a boldog könnyezésből,szomorú sírás lett.Odajött,és éreztem,hogy közeledik,ezért felnéztem.Gyorsan közeledett,kinyújtotta a kezét,megragadta a karomat,és felhúzott magához,majd nagyon szorosan átölelt.Nem tudom meddig állhattunk így,én nem is figyeltem senkire sem,csak annyit tudok,hogy amikor legközelebb felnéztem,akkor már senki sem volt körülöttünk.
-Hol vannak a többiek?-megijedtem a hangomtól.Borzalmasan rekedt volt.
-Fent vannak a galérián.Nem vetted észre amikor felmentek?
-Nem.Mióta állunk itt?-a nagy sírásban elvesztettem az időérzékem.
-Húsz-huszonöt perce.Mi a baj?Mi csináltunk valamit?
-Jajj Olivér!Hogy juthatott ez eszedbe?Elmondom,megígérem,csak menjünk fel.Elég lesz egyszer elmesélni.
-Ne mondd el,ha nem szeretnéd!-komolyan nézett rám,meg akart védeni a fájdalomtól.
-Nem erről van szó!Tényleg nem,csak eddig még senkinek sem mondtam el,és nem tudom,hogy hogyan fogom.De ha már elsírtam magam,akkor elmondom.-még mindig remegett egy kicsit a hangom,ezért Olivér még egyszer szorosan átölelt,végigsimította a karomat,majd amikor a kézfejemhez ért,rákulcsolta ujjait az enyémre,és így támogatva engem.Kézen fogva sétáltunk fel az emeletre,ahol az ágyamon ültek a fiúk,a földön törökülésben pedig Miri.Felértünk,és mindenki kíváncsian nézett ránk,vagyis inkább rám.
-Szeretném elmondani nektek,hogy mi történ az imént.-mind az öten engem néztek,bár Olivér még mindig nem mozdult a hátam mögül.-Én...szóval nem mondtam el még senkinek sem ezt a dolgot,ezért nem nagyon tudom,hogy hogyan kezdjek bele.Szeretném nektek megköszönni ezt a meglepetést,és azt,hogy ennyire jó barátaim vagytok.Jobbat kívánni sem lehetne,nagyon szeretlek titeket.Azt is köszönöm,hogy mindenben mellettem álltok,és,hogy mindegyikőtökben teljesen,feltétel nélkül megbízhatok.Ezt a dolgot is ezért mondom el nektek.Amikor beléptetek az ajtómon,akkor még nem is gondoltam volna,hogy meg fogtok lepni.Nem tudtam,hogy tudjátok,hogy ma van a születésnapom.Aztán énekeltetek nekem és én meghatódtam.Az egész innen indult.Örömkönnyek voltak,mert büszke voltam arra,hogy ilyen barátaim vannak.Aztán eszembe jutott a tesóm...-elmeséltem nekik az egész történetet és meglepődve hallgatták.Meg is értem mondjuk,mert itt vagyok én,akivel jóban vannak,és egyszer csak közlöm velük,hogy volt egy tesóm..-Azt mindenképpen hozzá szeretném tenni,hogy nem azért nem mondtam el eddig,mert nem bízom bennetek,egyszerűen csak nem szerettem volna erről beszélni...de már éppen itt volt az ideje.
-Azért vagyunk itt,mert mindannyian szeretünk téged,és az,hogy nem lehet melletted számodra egy fontos személy,az nem csak neked veszteség.hanem nekünk is.Ja és még annyit,hogy nem kell megköszönnöd semmit sem.Ez a barátság alapja.Az,hogy ott vagy,ha szükség van rád.Mi is eléd állhatnánk,és felsorolhatnánk,hogy mit köszönünk neked.De bele sem kezdünk,mert akkor nagyon nagyon sokáig itt állnánk.
-Nagyon kedves tőled Bence,de nem érzem azt,hogy bármi különlegeset tettem volna értetek.
-Azért,mert számodra ez alap.Ugyanúgy,ahogyan nekünk is az,hogy melletted vagyunk.Nagyon sokat teszel értünk Nina,mindig ott vagy,ha szükségünk van rád.Ezt nem lehet elégszer megköszönni.-odaszaladtam Bencéhez,és szorosan megöleltem.Sziki is kapcsolódott,majd Ya Ou és Miri is.
-Na jó.Mára ennyi dráma bőven elég volt.Most irány kajálni,mert már kopog a szemem,utána pedig elmegyünk bulizni.-Miri rendesen kiosztotta a feladatokat.
-De én nem is szeretek bulizni.-néztem rá.
-Nagyon jól tudom,de egy ilyen hír után nekem erősebb ital kell,mint egy pohár pezsgő.Amúgy meg...nem minden nap lép be az ember a húszas éveibe.-megöleltem külön Mirit,majd elindultunk lefelé...vagyis indultam volna,ha Olivér vissza nem húz. a kezemnél fogva.A többiek elindultak lefelé,én pedig szembefordultam vele.
-Sajnálom.-olyan szomorúsággal nézett a szemembe,hogy hirtelen nem is tudtam,hogy mit reagáljak.
-Én is.Nagyon.De biztosan boldog.-egy mosolyt varázsoltam az az arcomra,hogy hátha így neki is jobb kedve lesz.Hát nem.
-Jajj Oli!-szorosan megöleltem,összekulcsoltam a derekán a kezeimet,ő pedig a tarkómnál fogta össze kezeit és így álltunk egy ideig.
-Miért vagy ilyen szomorú?-muszáj volt megkérdeznem tőle,mert olyan volt,mintha ő is tudná,hogy milyen érzés ez.Még mindig öleltük egymást,szóval reméltem,hogy hallja.-Nem szeretem,ha szomorú vagy,mert az valamiért rám is hatással van.
-Én meg nem szeretem,ha miattam vagy szomorú.-megemeltem a mellkasáról a fejem,hogy a szemeibe tudjak nézni.Elmosolyodott,majd egy puszit nyomott a homlokomra.
-Én csak szeretném,ha tudnád,hogy sosem vagy egyedül.Én mindig itt leszek,ezt megígérem.Nem megyek el.
-Tudom...és nem tudom elégszer megköszönni.-nyomtam egy puszit az az arcára,majd megfogta a kezemet és lesétáltunk a földszintre.Már mindenki ott ült,és ránk vártak.Leültünk az asztalhoz,és elkezdtünk enni,közben meg beszélgettünk.Ya Ou kikérdezte Mirit a sulival kapcsolatban,majd összeszedtem a tányérokat.
-Na emberek!Most akkor azt mondja,hogy...kilenc óra van,fél tízre mindenki összeszedi magát és a bejárati ajtó előtt találkozunk.Elindulunk és körülbelül három nap múlva hazajövünk...-Mirire mindenki eléggé érdekesen nézett.-Poén volt emberek.Majd jövünk,ha akarunk.Na hajrá!-Miri megfogta a karomat és felrángatott az emeletre.
-Mibe jössz?-kérdezte tőlem.
-Farmer és póló.
-Istenem Nina.Mondd meg kérlek!Mi lenne ha nem lennék itt?
-Nyugalom...-válaszoltam,majd megforgatta a szemeit,és kaparászni kezdett a szekrényemben.
-Na jó.Azt adsz rám amit akarsz,de farmert veszek fel.Világos?

-Még szerencse,hogy nem felejtettem el,hogy szülinapod van.Bontsd ki az ajándékod!
Odamentem a csomaghoz,és kibontottam.A csomagban egy világos-koptatott farmer volt,oldalt pedig masni mintában ki volt szaggatva.Szuper.Megtalálta az az egyetlen farmert,amit biztosan nem vettem volna meg egyedül.
-Ne már...ez most komoly?
-De még mennyire.-kacsintott rám.Kivett még a szekrényemből egy fekete szűk nyakba kötős felsőt,aminek alig-alig volt háta.Tavaly nyáron vettem,amikor együtt mentünk el Mirivel kirándulni,és amikor vásároltunk,mindenképp azt akarta,hogy felvegyem.Cipőnek persze egy fekete magassarkút választott ki.Szuper.Nem nagyon volt ehhez kedvem,de most ő végülis nyaral nálam,szóval van egy este amikor az lesz,amit mondd...de csak egy ilyen este van!
-Oké...te készen is vagy.Ezeket vedd fel,majd ki sminkellek.Miri is öltözködni kezdett.neki sosem volt problémája azzal,hogy mit vegyen fel.Mindig tudta,hogy milyen alkalomhoz,milyen ruha összeállítás illik,és mindig csinosan öltözött fel.Most elszabadulós kedvében volt,és nagyon pörgött.Kikészített magának egy fekete szűk szoknyát,és egy piros blúz féleséget,amiről én nem is gondoltam volna,hogy illik egymáshoz,de amint felvette,remekül nézett ki.Az ujjatlan blúznak ,V' alakú dekoltázsa volt.Nem egy szolid felső,az biztos,de nem volt olyan eget rengetően kihívó sem.És természetesen a fekete magassarkú neki sem maradhatott el.Megcsinálta a saját sminkjét.Nagyon ügyes keze van az ilyen szépészeti dolgokhoz,szóval teljesen bíztam benne.magának csak egy élénk piros rúzst kent fel,és szempillaspirált,nekem viszont egy kicsit macerásabbra csinálta,mivel a szememet hangsúlyozta ki.Egy csillogós szájfényt kaptam,kihúzta a szememet,szempillaspirált tett fel,és sötét színekre festette a szemhéjamat.Beavatott pár csajos titokba,hogy,hogyan érdemes megcsinálnom ezt magamnak is.A végeredmény nagyon szuper lett,bár elsőre furcsa volt,mert sötétre csinálta,de nagyon hamar megbarátkoztam vele.Azért vagyok ilyen tudatlan e téren,mert persze én is szoktam sminkelni,de szemtuson,spirálon,és rúzson kívül nem szoktam több mindent használni,mert azokra a helyekre,ahova megyek,oda ennyi bőben elég.Szóval amint készen voltunk,beálltunk a nagy tükör elé,és megnéztük magunkat.
-Hát...nem nézünk ki rosszul.-néztem rá.
-Ez több.mint ,,nem rossz"!Mi nagyon csinik vagyunk!Amúgy Nina,én nem is értelek téged!De komolyan!Olyan csinos vagy!Nézz magadra!Annyira remekül áll ez a felső,mert látszik a dekoltázsod.Nem azt mondom,hogy mutogatni kell,mert most sem azt csinálod,de látszik,hogy milyen csinos vagy!-Tudtam én,hogy mire gondol,mert ezzel egyetértettem.Ha elmentem bulizni,néha-néha,akkor kiöltöztem.De otthonra meg nem igazán.És erre a fekete felsőre ami rajtam volt,mindenki azt mondta volna,hogy szolid.És tényleg az,de ezzel együtt,megmutat mindent,amit meg kell mutatnia,de egy grammal sem többet.Büszke voltam Mirire,hogy így kipofozott.
-Köszönöm Drága!Most nagyon jól érzem magam a bőrömben!-megöleltem,majd az órájára pillantott.
-Jézusom...már lent kéne lennünk.Amúgy egy gyors kérdés.Mi van közted és Olivér között?-megdöbbentem a kérdésén.
-Semmi.Mi lenne?Nagyon jó barátok vagyunk,de ennyi.
-Ezt te sem gondolod komolyan,ugye?
-Miri..nem értelek.Miért látsz bele a dolgokba többet,mint kellene?
-Nina...miért látsz bele a dolgokba kevesebbet,mint kellene?
-Én az igazságot látom.
-Akkor te egy nagyon érdekes igazságot látsz...na mindegy.Menjünk,mert ezen nagyon sokáig tudnék veled vitatkozni.Felkaptam a telefonomat,és a zsebembe csúsztattam.Miri tett el pénzt,szóval én nem is vittem táskát.Leszaladtunk a lépcsőn,ittam egy pohár narancslevet és indulhattunk is.Miri a fülem mögé tett egy rakoncátlan hajtincset,ami a szemembe lógott,pedig azt is gondosan megcsinálta ezalatt a kevés idő alatt.Érti a dolgát.Kiléptünk az ajtón,és ott állt velünk szemben négy jókedvű ,,idegen".
-Na ennyit a tervről.Túlcsúsztatok az időn...már éppen itt akartunk titeket hagyni,hogy egyedül menjünk bulizni.-nézett ránk Bence.
-Dehogy mentetek volna!Nélkülünk halott a buli!-mondta Miri,majd mindannyian felnevettek.Kivéve én,aki Olivért figyelte.Eszméletlenül nézett ki.Fekete nadrágban volt,és kék ingben,szőke haja meg fel volt zselézve.Ő is engem nézett meglepetten,majd elmosolyodott,és elismerően bólintott.
-Indulhatunk?-kérdezte Ya Ou.
-Persze..-néztem rájuk,majd nekivágtunk a lépcsőnek.Odaléptem Szikihez,aki átkarolt,és úgy mentünk lefelé.
-Remélem nem bánjátok,de elhívtam a barátnőmet.-nézett ránk.
-Dehogy bánjunk.Szeretném megismerni a kedvesed!-néztem rá mosolyogva,majd megölelt,és nyomott egy puszit a homlokomra.Kiléptünk az ajtónk,és nekivágtunk az estének...